Pedig él az édesanyja, csak olyan múlttal és körülmények között, hogy nem képes… 3 years ago
- Legjobb örökbefogadás filmek | Listák | Mafab.hu
- Streaming
- Magyarul
- Filmklub - Alfa Szövetség
- Online
- Örökbefogadás (1975, Mészáros Márta) – Vakfolt podcast
Legjobb örökbefogadás filmek | Listák | Mafab.hu
E különös életmódot folytató vallási közösségben az énekeskönyvön kívüli dalok éppúgy tilosnak számítottak, mint a gitár, amelyet a tilalommal dacolva Katie a szénapadláson elrejtve őriz. Egy nap egy titokzatos "angol" hölgy érkezik Hickory Hollowba, hogy felkutassa egykor örökbe adott lányát, és Katie szülei után kérdezősködik, akik azonban úgy érzik, Katie érdekében továbbra is titkolniuk kell származásának igaz történetét. ALFA MOZIKLUBUNK következő alkalmára július 31-én, szombaton 17 órai kezdettel kerül sor, melyen a "Titkok és hazugságok" című1996-ban bemutatott, Mike Leigh által rendezett, öt Oscar-díjra jelölt, angol filmdrámát nézzük, majd beszéljük meg: Cynthia az ötvenes éveiben járó munkásasszony élete csalódások sorozata. Utcaseprő lányával, Roxanne-nal él London külvárosában. A nőnek egyetlen öccsét az anyjuk halála után saját gyerekeként nevelt fele. Maurice-ból sikeres fotós lett, az egyik előkelő negyedben él feleségével, és már évek óta nem találkozott a testvérével.
több»
horror
Heather Mason (Adelaide Clemens) apja eltűnése után egy furcsa és ijesztő alternatív valóságban találja magát. A hely válaszokat tartogat gyermekkora óta kínzó rémálmaira. A Fehér Leander című film főhőse Astrid, aki Kaliforniában él édesanyjával, a szabados életű költőnővel, Ingriddel. Életük fordulatot vesz, amikor belép a családi idillbe a... több»
A számokban
Tények, érdekességek:
83 027
Színész adatlapok:
771 610
További hírességek adatlapjai:
326 928
Streaming
Egyetlen bánatunk lehet csak, ha itthon szeretnénk élvezni ezeket a kiadványokat. Nemcsak a magas postaköltséget és az esetleges vámot kell leszurkolnunk, de egy régiófüggetlen lejátszóra is szükségünk lesz. A Blu-rayről Huber Zoltán készítette a fotókat.
A tévés fitneszguru,... több»
dokumentum | dráma | életrajzi | misztikus
Vajon győzedelmeskedhet a nevelés a genetika felett? Meghatározhatjuk életünk alakulását, vagy génjeinkben hordozzuk a lehetőségeket? Mi történne, ha megtudnánk, valahol a... több»
animáció | családi | dráma | fantasy | kaland
Egy bambuszkereskedő férfi egy napon talál egy alig hüvelykujj-méretű hercegnőt a bambuszban. Kaguya felnő arra kéri a udvarlóit, hogy emlékezetes nászajándékkal lepjék meg őt, de... több»
animáció | dráma | vígjáték
Cukkini nem más, mint egy átlagos kilencéves kisfiú, egy kissé különös becenévvel. Élete akkor vesz váratlan fordulatot, amikor édesanyja hirtelen meghal, ő pedig gyerekotthonba... több»
Face 2016. 12. 01. 22:21
vígjáték
Netflix | Filmio | HBO Max | Telekom TVGO
Gyula egy vérbeli focirajongó, aki kedvenc csapatának ultráit erősíti. Ő és felesége, Mariann nagy döntésre szánják el magukat: családot szeretnének alapítani. Csakhogy csakhamar... több»
Disney+
Tenenbaumék családja csupa fekete bárányból áll.
Magyarul
Kitörni a nélkülözésből
A Hat hét egy minimalista és kisrealista alkotás, ebből a szempontból leginkább az utóbbi évek olyan kiváló magyar filmjeivel állítható rokonságba, mint az Egy nap vagy a Külön falka. Dévényi Zoltán operatőr képei nem nagyon távolodnak el a valóságtól, bár ahogy haladunk előre a cselekményben, az alkotók már megengednek maguknak egy kis líraiságot, és ha nem is engedik el a valóságot, egy kicsit fennköltebbé teszik azt. A kamera végig Zsófit, a tizennyolc éves lányt követi, aki egy (valószínűsíthetően) alkalmi kapcsolatból esett teherbe. Amikor megismerkedünk vele, már a harmadik trimeszterben tart, viszont ebből alig látszik valami az alakján, és ami látszana, azt is el tudja takarni azzal, hogy nagyrészt bő pólókban jár. Az édesanyján, a legjobb barátnőjén, a gyerek apján és a gyámügyön kívül senki nem tud Zsófi várandósságáról, és a lány terve az, hogy ez így is maradjon. Hat hét (Fotó: CineFest)
Mindenkinek azt hazudja, hogy sérvműtétre vár, így amikor eljön a szülés ideje, megfelelő indokkal maradhat otthon, és senki sem fog gyanakodni amiatt, hogy pár hétre kiesik a körforgásból.
Filmklub - Alfa Szövetség
Többször is elhangzik egy ilyen felkészítő tanfolyamon, hogy nem a szülőnek keresnek gyereket, hanem a gyereknek szülőt. A gyerek érdeke van a központban. Mégis, a szűkös erőforrások miatt számtalan gyermek reked bent a rendszerben értelmetlenül és vár akár éveket arra, hogy örökbefogadó családba kerülhessen. Konkrét esetet hozok fel példaként: egy vérszerinti anya a kisgyerek 1 hónapos korában távozott el, nem kereste soha többet, mégis, a kisgyerek 1 éves korában kezdődött csak el az örökbefogadhatóvá nyilvánítási eljárása (miért? ), 2 évesen vált örökbefogadhatóvá (mi tartott 1 évig? ), és ez után csak 2, 5 évesen ajánlották ki először örökbefogadásra várakozó szülőjelöltnek. Egy 3 éves gyerek esetében nagy idő 2, 5 év várakozás. A minap olvashattuk a Novák Katalin sajtótájékoztatójában, hogy mindezen változtatni akar a minisztérium, le akarják rövidíteni a várakozási időket, és egyszerűbbé tennék az egész folyamatot. A cél nagyon támogatandó, ha a gyermek érdeke van a középpontban.
Online
Közel négy évtizedes adósságát törleszti a Criterion Collection, az Örökbefogadás az első magyar film a rangos gyűjteményes sorozatban. Mészáros Márta 1975-ös filmje gyönyörűen felújított képpel és hanggal, bőséges extrákkal kerülhet fel a cinefil gyűjtők polcára. Az 1984-ben alapított, de igazán az ezredforduló DVD-hullámán felfutó Criterion Collection mai napig megkerülhetetlen szereplője az otthoni filmforgalmazásnak. Az egyetemes filmtörténet klasszikusaiból és az izgalmasabb kortárs mozgóképekből egyaránt szemezgető gyűjteményt a válogatás egységesen magas színvonala mellett az igényes körítés tette híressé. A bőséges extrákkal megpakolt lemezeket nemcsak az ínyenc filmőrültek és filmmel foglalkozó szakemberek vásárolják, de a Criterion az oktatási intézményeket és könyvtárakat is ellátja filmekkel. Az Örökbefogadás kollekciós kiadása éppen ezért jóval túlmutat egy magyar film külföldi Blu-ray megjelenésénél. A Criterion a hírnevénél és súlyánál fogva nemcsak globálisan irányítja a figyelmet a filmre és alkotójára, de afféle kanonizációs pecsétként is felfogható.
- Az örökbeadás • mozinet
- Örökbefogadás (1975) Online teljes film magyarul | Örökbefogadás
- Örökbefogadás teljes film videa
- Index - Kultúr - Hat hétig gondolhatja meg magát a vér szerinti anya, hogy kéri-e a gyermekét
- Oktatas:linux:internet [szit]
- Filmek a netről: Örökbefogadás (1975) - FilmDROID
- Budapest 1142, Mexikói út - Parketta Bolt - Zásilkovny
- Filmhíradók Online / Riport az örökbefogadásról
- Örökbefogadás (1975) teljes film magyarul online - Mozicsillag
Örökbefogadás (1975, Mészáros Márta) – Vakfolt podcast
A különböző élethelyzeteket bemutató alkotás negyedik házaspárja négy örökbefogadott gyermeket nevel, ám a házasság felbomlik. A Görög Gödörben február 1-én nemcsak az a kérdést vetődött fel, mikortól szülő a szülő, a film számos kérdést előhívott a jelenlévőkből. Kötődhet-e hamarabb egy anya az örökbefogadott gyermekéhez, mint ahhoz, akit saját maga hozott a világra? Mikor találkozzon először az örökbeadás előtt a vér szerinti szülő az örökbefogadóval? Sok más mellett ezekről is beszélgettünk.
Ezekről a kérdésekről beszélgetünk majd a film kapcsán. 2020. Újabb izgalmas filmvetítésre és hozzá kapcsolódó beszélgetésre hívunk 2020 őszén és telén is:December 5., 17. 00 óra – Az idei év utolsó filmklubjára szeretettel hívunk és várunk benneteket. Az év zárásaként egy újabb dokumentumfilmet nézünk meg otthon, és beszélünk meg a Zoom segítségével. Túl az óceánonKét kislány, akiket csecsemőként fogadtak örökbe Kínából, ugyanazon a napon. Az egyik gyerek a szüleivel egy nyüzsgő kaliforniai nagyvárosba, a másik egy kétszáz lelkes norvég falucskába került, és ezt követően mindkettő a saját családjával éli mindennapjait. Ez eddig akár egy megszokott történet is lehetne. Csakhogy Mia, és Alexandra ikrek, a film készítésekor kilenc évesek, és egy világ választja el őket egymástól. Hogyan, milyen körülmények között történhetett meg, hogy egy ikerpárt az örökbefogadás során szétválasztottak? Mit lehet utólag tenni, és hogyan élik meg ezt a helyzetet a szülők és nem utolsó sorban a gyerekek?