A Hadak útján egy gyerekkönyvből színpadi karriert befutott történet, amelyet miután a Spielberggel évezredek óta dolgozó producerházaspár, Kathleen Kennedy és Frank Marshall, majd az ő ajánlásukkal maga a direktor úr is könnyek között megnézett, elképedve konstatálták, hogy senki nem vette meg még a filmjogokat, szóltak tehát Richard Curtisnek, hogy írja meg a forgatókönyvet. Curtis sem az az ember, aki fél a giccstől. Ő a felelős a Sztárom a párom mellett olyan filmek forgatókönyvéért, mint az előbbinél valamennyivel jobban sikerült Igazából szerelem vagy a Bridget Jones naplója, illetve a Négy esküvő és egy temetés. A húzós filmográfia közt nem is értjük, hogy ez ugyanaz az ember, aki Mr. Bean és a Fekete vipera mögött is ott áll. A képek forrása: Hadak útján egy lóról szól, egy különleges lóról, amelyik az első világháború előtt születik az angliai Devonban, végigjárja az európai hadszínteret, hogy aztán végül – nyugalom, nem lövöm le. A történet persze igazából nem elsősorban a lóról szól, hanem a ló gazdái kapcsán (akik közt akad angol, német, francia tiszt, közkatona és civil is) magáról a háborúról.
A nap birodalma teljes film
Saját bevallása szerint soha nem érdeklődött eddig az első világháború iránt, annál jobban izgatta viszont a második. Az Escape to Nowhere-re keresztelt háromnegyed órás, szupernyolcasra forgatott, legelső igazi filmjét is ebben a témában forgatta 1960-ban, tizenhárom évesen. Barátait körbe-körbe járatta a felvevőgép körül, hogy seregnek tűnjenek, az anyja varrta a wehrmachtos ruhákat meg vezette a kölcsönkért dzsipet, és még egy műanyag kézigránátot is szereztek valahonnan. Azóta eltelt fél évszázad – szerencsére újabb világháború nélkül –, és semmi nem változott. Spielberg még mindig háborús filmeket forgat, csak most már rábíznak több ezer statisztát, bármilyen sztár megenné a saját öklét, hogy benne lehessen az új filmjében, a mozi varázslója pedig azt robbant fel és ott, amit és ahol csak akar. Jeremy IrvineEközben második világháborús témában olyan darabokat vezényelt le, mint az Indiana Jones első és harmadik része, A Nap birodalma, a Schindler listája vagy a Ryan közlegény megmentése.
Hihetetlen Magazin
2019. március-június
ÚjságHihetetlen magazin kiadó, 2019
196 oldal, Puha kötésű ragasztott A4 méret
Státusz: Kifogyott
Bolti ár: 1 699 Ft
Megtakarítás: 0%
Online ár: 1 699 Ft
5. 0 (1 vélemény alapján)
Leírás
Megjelent a Hihetetlen magazin legújabb KÜLÖNSZÁMA, amely az ANTIKRISZTUSSAL és az ehhez a témakörhöz kapcsolódó, egyéb, biblikus személyekkel, tetteikkel, történetükkel foglalkozik. Mert nem csak az Antikrisztus fenyegeti civilizációnkat – legalábbis a legtöbb vallás szerint, hanem például a Hamis Próféta, avagy maga a Sátán! • Hallott már a Fenevadról? • Mi a különbség, mi az egyezőség a különböző elnevezések között? • Kik ezek a lények? • Honnan származnak? • Miféle feladatuk van? • Létezhetnek egyáltalán? • Lehet, hogy már itt járnak közöttünk? • Hogyan ismerhetők fel? • Mi mindent írnak róluk a szent szövegek, a történelmi dokumentumok? Amennyiben nem csak az Ómen mozifilm sorozatra szeretne hagyatkozni, úgy ez a KÜLÖNSZÁM tökéletes lehet arra, hogy behatóbb módon tanulmányozhassa ezt a misztikus, rejtélyes témakört!
A félelmetes hüllő a királylány szobájának küszöbén aludt. Senki rossz gondolattal nem közeledhetett a kisasszonyhoz, mert a gyík tűéles fogai, erős harapása soha nem múló sebeket ígértek. A szolgák suttogták, hogy alkalomadtán, a gránátalmaliget árnyas fái alatt a királykisasszony még beszélgetett is a gyíkkal, de ezt persze nem hitte el senki, hiszen a szolgák feje még a legtökéletesebb birodalom leghatalmasabb királyának palotájában is kelekótya, nyelvük pedig hamari. Az öreg király egy napon elhatározta, hogy férjhez adja a lányát. Ám a királykisasszony egy gránátalmakerti séta után kijelentette, hogy csak ahhoz hajlandó hozzámenni, aki elhozza neki a Nap aranyát és a Hold ezüstjét, hiszen, ahogy egy régi jövendölés megírta, aki azoknak a birtokában van, örökké olyan káprázatos lesz, mint a Nap, és mindig megújul majd, mint a Hold. A király futárokat küldött hát szerte a birodalomba, hogy a leány kívánsága kihirdettessék. Meg is tudta mindenki, még az utolsó falu utolsó koldusa is.
- A nap birodalma DVD | DVD | bookline
- A nap birodalma online.com
- A nap birodalma online 2
- K Steven Spielberg: A nap birodalma -plakát (meghosszabbítva: 3199551425) - Vatera.hu
- Egyéb - Hernádi Antikvárium - Online antikvárium
A nap birodalma DVD | DVD | bookline
Csípős, kora őszi kolompszavas hajnalokon – tavasz helyett szeptemberben! – a Gyilkos-tói boronaház-panzió előtt már türelmesen várt egy békási román paraszt kis mokány lovával. Fanyergére pakoltuk a könnyű kézi felvevőgépet, a "ruhatárat". A többit, ami nem fért el a ló hátán, azt vittük mi, a saját hátunkon! Festék, fodrász és sminkmester nélkül dolgoztunk. Görbe János bajuszát fenyőgyantával ragasztotta fel egy székely favágó, kiderült ugyanis, hogy több óra járásra fekvő szállásunkon hagytuk a ragasztószert. Morell éjjel faragta a kicsi Jézus szobrát, amire már másnap kora reggel a búcsújelenet felvételénél szükség volt. Mind a heten mindenesei voltunk a filmnek. Minden reggel hat órakor megmásztuk a Kis Cohárd meredek lejtőit. Gyakran hiába, mert egyszer túl sűrű volt a köd, máskor meg a felhő hiányzott az égről. Különleges és nehéz feladatot jelentett sokszor az irodalmi szöveg lefordítása a kép nyelvére, csupán a természet különleges fényeinek felhasználásával. Annak a jelenetnek a során, amikor a beteg asszonyt viszi férje a búcsúra és megszólal a távoli harangszó s ők is rázendítenek egy énekre – Nyírő szép lírai mondattal jellemzi ezt a különös búcsúmenetet: "... ők már a magasságok tisztaságában jártak... " – egy legendaízű mondatot kellett képpé formálnunk.
Az udvari nép kedvetlenül tette a dolgát, csak a világszép királylány várakozott izgatottan: ő pontosan tudta, mit jelent a világ hirtelen színtelensége. Épp kedvenc gránátalmafája alatt üldögélt, és szeretett óriásgyíkját kényeztette válogatott finomságokkal. Alig hitt a szemének, amikor az udvarmester a színe elé vezette a szakadt ruhájú, csonttá soványodott alakot, és az elmondta, mi járatban van. Valahogy hősiesebbnek, magasztosabbnak képzelte majdani jövendőbelijét. Ennek ellenére egy bájos mosollyal jutalmazta a hőst, majd mohón a szelencéért nyúlt. Ám amikor kinyitotta, pontosan ugyanúgy járt, minta legidősebb és a középső testvér. A színek és az élet visszatért a világba, de a leány gyönyörű alakja, mézsárga hajkoronája, bőrének halovány simasága egy szemvillanás alatt marék hamuvá oszlott. S nem csak ő égett porrá: vele pusztult hatalmas gyíkja is. Egy szolgáló, aki a gránátalmafák mögül leselkedett, tisztán hallotta, hogy a gyík utolsó sóhajtásával még megátkozza a legkisebb fiút, de nem tudta már elmondani a nagy hírt senkinek: a rémes látványtól örökre elakadt a szava.
A változtatás során nagyjából egymilliárd képet távolítanak el a rendszerből. A bejelentés alapján az elkövetkező hetekben megszűnik az arcfelismerő technológia használata, amely a nyilvánosság aggodalmát és bizalmatlanságát váltotta ki. Jerome Pesent, a vállalat mesterséges intelligencia részlegének alelnöke elmondta, hogy a felhasználók mintegy harmada, vagyis nagyjából egymilliárd ember használta ezt a lehetőséget. A technológia, miután a felhasználók engedélyezték a működését, szkennelte az arcképüket, majd ezt a felvételt az adott személy más fényképeken való megkeresésére használta fel, majd javasolta a bejelölés lehetőségét. Emellett alkalmazták a hamis profilok kiszűrésére, valamint a gyengén látók számára is segítséget nyújtott. A szoftverrel kapcsolatban a legnagyobb aggodalmat az váltotta ki, hogy ennek köszönhetően a Facebook rendelkezik a világ egyik legnagyobb digitális fényképadatbázisával. A cég állítása szerint csak a saját oldalán használta a technológiát és nem adott hozzáférést harmadik személyeknek a szoftverhez.
Meg arról, hogy mi a bátorság. A ló első tulajdonosának anyja szerint például ahhoz kell igazán bátorság, hogy ne legyünk büszkék a vérontásban szerzett dicsőségre. Egy francia bácsi pedig, aki egyedül nevelgeti kisunokáját, aki mellesleg bár halálos beteg, láthatólag majd' kicsattan az egészségtől, arról mesél a lánynak, hogy becsülje a postagalambok bátorságát, mert nekik az egyetlen céljuk, miközben átrepülnek lángokban álló egész földrészeket, hogy hazajussanak. Csak a film első negyven percéhez képest, amelyben Jeremy Irvine mint Albert Narracott az egyébként is kínosan giccsesre még rátesz egy lapáttal úgynevezett színészkedéssel, bírhatók ki ezek a nyilvánvaló üzenet-ré legyünk igazságtalanok: még ha a megterhelő első háromnegyed óra után arról is vizionálunk, hogy az amerikai rendezőt össze kéne zárni Tarr Bélával, hogy tanuljon egy kis méltóságot a magyartól, olykor van a filmben humor, nem kiszámítható a történet és el-elkap igazi érzelmeket. Viszont a legnagyobb hozománya az, hogy egyfelől Spielberg örömét leli a vérontás, a háború ábrázolásában, abban ugyanis tényleg verhetetlen.